Blog

Alap ájurvédikus testtípusok

Előző bejegyzésünkben már szó esett arról, hogyan jelenik meg az öt őselem a három minőségi elven belül, s hogy a váta minőség éterből és levegőből, a pitta tűzből és vízből, a kapha pedig a víz, illetve a föld elemekből épül fel. A váta ural minden mozgást a szervezetünkben, legfontosabb funkciója a központi idegrendszer ellenőrzése. Természetét tekintve a levegőhöz hasonlóan száraz, hideg, könnyű, változékony. A váta típusú emberek alapvonása a mozgékonyság, nyugtalanság, külsejüket tekintve általában magasak, vékonyak, hosszú végtagokkal. Lelkesedésük,…

Tovább

A három minőségi elv és az idő

Az őselemek, ahogyan minden anyagban, az emberben is megtalálhatóak, befolyásolják érzékeinket, testünk működését, ugyanakkor hatással vannak az állandóan mozgásban lévő időre is. A három dósa az emberi életszakaszokban ugyanúgy fellelhető, mint az évszakokban, vagy akár a napszakokban. Születésünktől kezdve egészen serdülőkorunkig tápláló, fejlődést segítő energiákra van szükségünk, és ezt a folyamatos szellemi és fizikai gyarapodást a három dósa közül a kapha minőség uralma biztosítja. Testünk tömegének, zsírszövetének folytonos növekedése mind e dósa befolyása alatt áll, ugyanakkor a kaphához társított…

Tovább

Az Ájurvéda és az őselemek

Az Ájurvéda tanítása szerint az öt őselem (éter, levegő, víz, tűz, föld) az emberi testben tridósa néven ismert három elvként nyilvánul meg (vata,pitta,kapha). Ezek az elemek minden emberben más-más arányban vannak jelen, irányítják a test biológiai működését, de az elme és a tudat állapota is e három elv sajátos manifesztálódásától függ. A természetben, az évszakokban, napszakokban ugyanúgy jelen vannak, és ciklikus jelleggel határozzák meg a mindent átható energia mozgását is. A vata minőség éterből és levegőből, a pitta tűzből…

Tovább

Aromaterápiás Yin Jóga

Yin Jóga az indiai hatha jóga és a kínai taoista hagyomány találkozásából született öngyógyító jógarendszer.  A Yin jógán főként ülő és fekvő pozíciókat végzünk és a lényeg az ellazuláson van. “Nem csinálok semmit, mégsem hagyok semmit elvégezetlenül.” Lao Tsu A nyugati ember teljesítmény orientált elméjét csodálatosan igába hajtja egy Yin jóga óra. “Mindentől tisztítsd meg magad, hagyd, hogy az elme békében nyugodjon.” Lao Tsu A Yang jóga ritmusos, van egy alap lüktetése. Vinyasa, Bikram, Ashtanga gyakorlásnál, adott légzésig, ideig…

Tovább

Gerincterápiás jóga

A jóga középpontjában a gerinc egészsége áll, így nem túlzás azt állítani, hogy minden jógaórán a gerinc át-, megmozgatása történik. A gerincterápiás jógaórán azonban csak olyan gyakorlatokat végzünk, amelyek ⦁ segítenek az adott probléma javításában ⦁ nem rontanak a meglévő állapoton ⦁ hatékonyak a megelőzésben ⦁ és kezdők számára is kivitelezhetőek. Célom az, hogy olyan tudást szerezz a jóga által, amit a mindennapi életben is használni tudsz. Az elején kell kezdenünk, ezért a jógaóráim az alábbi 3 elv köré…

Tovább

Gyömbér tea recept -ahogyan a tibeti szerzetesek fogyasztják!

ŐSI ORVOSSÁG  A gyömbért a Távol-Keleten több mint 3000 éve ismerik és használják mint gyógy- és fűszernövényt. A hagyományos kínai gyógyászatban és az indiai Ájurvédában is fontos szerepet tölt be a betegségek kezelésében, valamint a test és a lélek harmonizálásában, ugyanis egyensúlyt teremtő alkotórésznek tartják. Gyógyhatását tekintve orvosságként az egyik legrégebben használt növény. A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nem csak a testet, hanem a lelket is erősíti. Fokozza az intelligenciát, határozottabbá tesz.  Az őszi, téli hónapokban érdemes mindenkinek fogyasztania,…

Tovább